Rezsicsökkentés máshogy: Miért lenne jó, ha piaci áron vennénk az áramot?
Már egy ideje lehetett rá számítani, hogy egyszer nálunk is bevezetik a piaci alapon, dinamikus árképzés szerinti lakossági áramvásárlást. Úgy néz ki, hogy ez 2026 elején meg is valósul. A magyar kormány az Európai Bizottság felé vállalta, hogy lehetővé teszi a „lakossági fogyasztók és mikrovállalkozások számára, hogy az egyetemes szolgáltatási szerződés mellett önkéntes villamosenergia-vásárlási szerződést is kössenek dinamikus árképzéssel”. – írta meg pénteken a Portfolio. De miért és kinek jó ez, illetve hogyan fog működni?
Két fő kérdés vetődik fel sokszor:
Miért kell a cégeknek, önkormányzatoknak olyan sokat fizetniük ma az energiáért Magyarországon?
Nem lehetne akár a lakosságnak is már a sokszor kedvezőbb piaci árat felszámolni?
A dinamikus árszabás lényege
Amióta az eszünket tudjuk, természetesnek fogjuk fel, hogy az áramért törvényileg meghatározott tarifát fizetünk az egyetemes szolgáltatónak. Ugyanakkor az áram piaci ára folyamatosan változik, és a technikai feltételek már adottak ahhoz, hogy ha akkor fogyasztunk, amikor olcsóbb, akkor az aktuális árat is kelljen fizetni érte.
Ebben az esetben, ha egy adott időszakban az áram még a 36 Ft/kWh-nál is olcsóbb, akkor a rezsivédett árnál is kevesebbet kellene majd fizetni. A cégeknek és önkormányzatoknak, illetve egyéb nem lakossági felhasználónak pedig szinte biztosan olcsóbb lenne így a fogyasztás bizonyos időszakokban, mint az előre leszerződött jelenlegi tarifa. Ezt nevezzük dinamikus árazásnak.
Jelen állás szerint úgy számolhatunk, hogy évi 2523 kWh-ig bruttó 36 forintért vehetnék az áram kilowattóráját a háztartások, és az e feletti fogyasztásnál nem lépne be a most érvényes 70 forintos megemelt ár, hanem akár sokkal alacsonyabb árakon juthatnának hozzá ehhez a plusz mennyiséghez napközben a háztartások.
Miért változik az ár?
A villamos energia ára állandóan változik. Ahogy az áru- vagy értéktőzsdén is folyamatos mozgásban vannak a részvények és egyéb eszközök árfolyamai, úgy az áramtőzsdén is. Persze vannak fontos különbségek, leginkább az, hogy az energiafogyasztás és kínálat is rugalmatlanabb, mint a legtöbb áru esetében. Ettől függetlenül a világpiaci áram árfolyamokban vannak jelentősen olcsóbb, és drágább periódusok. A mozgásokat alapvetően a kereslet–kínálat határozza meg, amiben nagy szerepet játszanak a megújuló energiaforrások és a napszak (vannak jelentősen drágább időszakok, amikor a hálózaton nagyobb terhelés jelenik meg, jellemzően a reggeli órák és a munkaidő, míg napközben, délután 2-3 óra körül a legolcsóbb az áram).
A napi aktuális árak eddig is változtak az áramtőzsdén, ugyanakkor a szolgáltatók a határidős piacon hosszú távú, magas tervezési biztonság melletti szerződéseket kötnek. Ugyanakkor az azonnali piac rövid határidővel elérhető villamos energiát kínál. Például a megújuló forrásokból termelt villamos energia folyamatos ingadozásoknak van kitéve.
Hogyan lehet ezzel jól járni?
Negatív árak is kialakulhatnak túltermelés esetén, például napsütéses-szeles hétvégéken, amikor az ipar és a lakosság kevés energiát használ, de a szél- és a naperőművek csúcsra járnak. Ezek befolyásolják a 24 órás előrejelzés alapján meghatározott árak, és dinamikus tarifákhoz vezetnek, amelyek óriási költségmegtakarítási lehetőséget kínálnak.
Persze az áram ára szélsőségesen magasra is szökhet, ezért fontos egy automatizált megoldás ennek a kezelésére.
A valós idejű piaci árazással ezért csak a legkorszerűbb, automatizált háztartások járhatnak jól. A kutatások azt mutatják, hogy a világítás, fűtés és egyéb funkciók intelligens vezérlésével már a használati időben is alacsonyabb a fogyasztás, a valós idejű árazással a megtakarítás még nagyobb lesz.
A Loxone épületautomatika-rendszer
Akkor irány a tőzsde! De hogyan?
Persze nem arról van szó, hogy mostantól rajta kell tartani a szemünket az árfolyamokon. Ez a folyamat teljesen automatizálható a Loxone épületautomatika rendszerének alkalmazásával. Ennek révén a háztartások és nem lakossági felhasználók differenciálni és ütemezni tudják a fogyasztásukat az aktuális piaci árfolyam ismeretében.
Hogy működik a Loxone Piaci ár optimalizáló megoldása?
Az egyetemes szolgáltató egy API-n keresztül juttatja el a magyar áramtőzsde, a HUPX aktuális villamosenergia-árait az egyes fogyasztókat vezérlő Loxone Miniservernek. A Loxone Config programban arra az időszakra tudjuk ütemezni bizonyos fogyasztók (pl. bojler, mosógép) bekapcsolását, amikor az áram a legolcsóbb. Ehhez két paramétert adunk meg: az időszakot, amin belül a legolcsóbb energiaárat figyelembe kell vennie az automatika rendszernek, és azt az időtartamot, ameddig üzemelnie kell az adott fogyasztónak.
Ezt a Loxone energiamenedzsment rendszere teszi lehetővé, amelyről részletesebben ITT olvashat>
Példák
Egy elektromos bojler esetében jól kihasználható ez a megoldás, hiszen nem kell folyamatosan bekapcsolva lennie, az a lényeg, hogy mire fürdeni indulunk, legyen melegvíz.
Megadjuk a rendszernek, hogy reggel 6 és este 6 között a legolcsóbb 2 órában működjön. Így 3 órakor bekapcsol, és a sokkal olcsóbb árammal fűti fel magát, mint ha este nyolckor kapcsolna be.
Ebben az esetben, melegebbre is fűthetjük a HMV tartályt, mert akkor biztos, hogy megtartja a meleget egészen estig, de az olcsóbb áram miatt így is jobban jövünk ki.
De lehet szó elektromos autóról vagy a mosógépről is. Vegyünk például egy hibrid-autó tulajdonost. Ő az este 6 és reggel 6 közötti 12 órából a legolcsóbb 2 órában szeretné tölteni az autóját. Ezt az utasítást beállítja a Loxone Config-ban. Ezt követően este 6-kor csatlakoztatja a töltőre az elektromos autót, ami nem akkor kezd el tölteni – hisz lehet, hogy még drágább is lenne -, hanem a Loxone Piaci ár optimalizáló figyelni fogja, hogy előre láthatólag mikor lesz a legolcsóbb az áram és ez alapján abban a 2 órában fog működni a töltő, amikor az adott időszakban a legolcsóbb az áram a tőzsdén. Ahhoz, hogy ez a számlában is érvényesüljön, természetesen a szolgáltatónak innentől kezdve a fogyasztás időpontjában érvényes piaci árat kell alapul vennie.
Kinek éri meg?
Röviden mindenkinek, aki nyitott erre a megoldásra, hiszen nem kell elektromos autó töltő ahhoz, hogy kihasználjuk az előnyeit, már a bojler, vagy mosógép fogyasztásának költségeit is befolyásolhatjuk. Az energiahatékonyság, és a dinamikus árszabás tehát mindenkinek követendő és hasznos lehet, amiben sokat segít a Loxone rendszere. A magyar cégek és önkormányzatok számára viszont egyértelműen kedvező lenne.
Ha érdeklik a Loxone automatikarendszer további megoldásai, regisztráljon ingyenes webinárunkra>